A nyílt napra készülődtünk. A ruhák és ékszerek mellé ugye ígértünk pezsgőt, narancslét és mézeskalácsot. Nyilván a narancslét nem mi facsarjuk és a pezsgőt sem mi érleljük (szégyen!) , de a mézeskalácsot azt pofátlanság lenne vásárolni!
Olyan szépen elterveztük, beosztottuk a pénteki napot, hogy mindenre jusson idő. Családi heppeningbe fordítottuk a cukrászkodást, hisz a mézeskalácssütés forraltborozással amúgy is hagyomány nálunk. Kicsit kezdtem aggódni, mikor hétkor még a bemutatóteremben voltunk, Uram Tibi pedig a gyerekekkel az uszodában. Megkésve bár, de törve nem, hazaértünk és elkezdtünk gyúrni. Kata magára kapta a kék csíkos, roppant dizájnos kötényemet és már el is merült könyékig az eleinte betonállagúnak tűnő tésztában. Erős lány, nem aggódtam. Naponta jár edzeni! De: „first thing first”, először öntöttük egy pálinkát. A hangulat végett. A konyhám picsányi, s abból nekem azonnal dupla méretű van, tehát enyhén nagy volt a népsűrűség a legnépszerűbb helységben. A fiúk éhesek voltak, de a második és harmadik pálinkával elaltattuk a figyelmüket. A gyerekek Télapó lázban égtek és kb. 2 percenként jöttek írásos engedélyért egy újabb édesség tesztelésére. Tehát Kata gyúr és szaggat, én csinálom a vacsit, férjek nyavalyognak, gyerekek úgyszintén. Káosz, és most jön csak a java. Csengetnek. Jön a Mikulás! (szerk.: Apukám full felszerelésben. Ő hivatásos.) A gyerekek rezzenéstelen arccal fogadták őt is és az ajándékot is. Életveszélyes fenyegetések és ajándékembargo lehetőségének megvillantása után voltak csak hajlandók kipréselni magukból egy „Hullapelyhes”-t. Mindegy. Apu el, mi vissza a konyhába. További nyolcvanhét perc lassú tűzön sütés után kész is a több köbméter mézeskalács. Most már csak díszíteni kell! Tájékoztattam Katát a tojásfehérjés dekorhab elkészítésének pontos módszeréről, nevezetesen, hogy húsz percig – minimum!- kell habverővel verni. Úgy nézett rám, mint a véres kardra, de azért elkezdte :) Az első kettő sütemény még elég precíz sormintát kapott, a többi száz viszont Kata szerint úgy lett megkenve, mint a vajas kenyér. Nem is. Dobozoltuk. Almaszeletkékkel, hogy puhuljon. Másnap udvariasan nyugtattuk egymást, hogy még minimum egy nap puhulás kellene neki. És harmadnap is ezt mondtuk…
A lényeg viszont, hogy a hölgyeknek, uraknak akik ellátogattak hozzánk a nyílt napon vagy nagyon ízlett vagy nagyon jólneveltek voltak. Ezúton köszönjük, hogy velünk voltatok! Akik lemaradtak e gasztronómiai és divatélményről, üzenem, hogy nem menekülnek :) Lesz még nálunk ilyen!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
