A reggeli metróbambulásomat megakasztotta egy – nem molett - hölgy látványa, akinek ma nem sikerült ötösre az öltözéke. Nem bántom, mert látszott rajta, hogy próbálkozott. Rá kifejezetten azt mondom, hogy jó alany, van benne potenciál.
Már-már vaskos lábát egy fekete, hosszanti kék mintás vastag harisnyával varázsolta kétszer akkorára, majd egy bokapántos szandival fokozta a hatást. Széles csípőjét egy, a legszélesebb ponton elvágott, alant fodros farmer miniszoknyába rejtette. A fekete-kék harmóniát egy barna táska törte meg. A táskaválasztással nem tudtam mit kezdeni, de a többit értettem. Olyan volt, mint mikor egy külföldi próbál hozzám magyarul beszélni. Kurvára rosszul mondja, hibásan, érthetetlenül, de én vágom, hogy mit akar kihozni a sztoriból. És minden baki ellenére baromira értékelem az igyekezetét. Mert nem könnyű magyarul megtanulni, s ugyanígy nem könnyű ötösre felöltözni. Ugyanis a retikültől eltekintve csupán az volt a gond, hogy a cucc nem állt jól neki. Van az a fazon, alkat, magasság stb, akin jól állt volna. Még rajtam is áltisi negyedikben. De nem most, itt és ekkorán.
Figyelem, konklúzió: azért mert valami tetszik máson, vagy a kirakatban, s urambocsá’ van is a méretünkben, még egyáltalán nem garancia arra, hogy jól is fog állni. Meg kell tanulni, hogy mi illik a fizimiskánkhoz, mérettől függetlenül.
Mai posztom nem jöhetett volna létre, ha a Hölgy nálunk vásárol:)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
