Ezer szerencse, hogy nem vagyok babonás, mert elég rossz ómennek venném azt, ami az első „divatszakmabeli” eseményünk után történt.
Még egy hete sem nyitottuk ki virtuális kapuinkat, mikor meghívást kaptunk egy puccos divatbemutatóra. Eleve rosszul indult az este, mert minimum tizenhét kört tettünk a rakpart környékén, mire sikerült leparkolnunk. Akkor már annyira elkéstünk, hogy nem maradt más hátra, mint az akadályfutás tűsarkúban a macskakövön. Szerencsésen megérkeztünk és milyen jó, mert volt ott minden: csoki, ropi, Andy Vajna, profi és kevésbé profi modellek, sztárfeleségek, „híresmerthíres” emberek. Mindenki. Folyt a pezsgő, állt a bál. Király. Négy és fél perc múlva rájöttünk, hogy azért ez nem a mi világunk. A show végén illedelmesen elköszöntünk, visszabrékeltünk a kocsihoz és csak háromszor estünk el, fejenként.
Szokott módon Kata hazadobott, s félórás „namostmárkiszállok” után beváltottam a fenyegetést és indultam a csomagtartóhoz a táskámért. Ott sötét volt és egy félig nyitott esernyő. Semmi más. Ezt kis pánikkal a hangomban jeleztem Katának, aki fénysebességgel pattant ki a kocsiból és már ismertette is a tényállást: „Bazd meg feltörték a kocsit!” De fel ám és vittek mindent, amit a nagy rohanásban a hosszú évek gyakorlatának és minden eddigi óvatosságnak fittyet hányva a kocsiban hagytunk. Végül is csupa apróság: két laptop, az összes papírom, három kiló ékszer, A FEKETE RUHÁM(!!!), további öltözékem és az otthon parkoló kocsim pótkulcsa….jó, akkor hívjuk a rendőrséget.
Megtettük, parallel hívtuk a 112-őt és a 107-et, de ott vérezhettem volna el, mert 8 percig az automatán kívül a lőtéri kutya nem állt szóba velünk. Végül elvergődtünk az illetékes rendőrőrsre, ahol az estebéd elköltése után az ügyeletes tisztek már siettek is a segítségünkre. Mondjuk aranyosak voltak, mert nem röhögtek hangosan. Felvették a tényállást, s érdeklődtek a külsérelmi nyomok iránt. Mondtuk az nincs, hisz először észre sem vettük a bűnesetet! OK, akkor jöjjön a szemle, irány az autó. Úgy húsz méterre a kocsitól lelassít a biztos úr, Katára néz, majd felteszi a kérdést: „Kisasszony! Nincs külsérelmi nyom? Hát hol a kilincs?!” Ja, azt is ellopták!
Summa summárom éjjel egyre már a kezünkben is volt az abszolút hasznavehetetlen rendőrségi jelentés. Az illúzióját sem keltették annak, hogy megpróbálják kézre keríteni a gaztevőket. Nekem külön bejelentést kellett tennem a papírjaim miatt, amit jó diák módjára szóról szóra úgy fogalmaztam, ahogy a főtörzs javasolta. A legnagyobb vigadalom a jardon akkor támadt, mikor ezt elolvasták. Nem tudták ugyanis átérezni annak a jelentőségét, hogy a bűncselekmény során eltulajdonították a Mérlegképes Igazolványomat! Az időközben portyájukról visszatérő készenléti rendőrök nem igazán tudták mire vélni a jókedvünket. Csipkeruhában, felékszerezve, éjfélkor a jardon max ittas örömlányoknak nézhettek. Ennyire hülye senki nem lehet, még kínjukban vigadó sértettek sem!
A papírjaimért nem aggódtam (szerk.: egy becsületes szemétszállító úriember mellesleg mindet visszaszolgáltatta 3 napon belül……kivéve a Mérlegképes Igazolványomat!), de a ruha, azt nem tudom megbocsátani! Gyertek, vigasztalódjatok velem a saját kollekciónk modelljei között!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
